2017. február 17., péntek

Egy másik iskola

A liftgombot még alig éri fel, de most lefelé megy és  így az alsó gomb elérhető még neki is. A szép új piros lift már két hete üzemel. Most, hogy nagyjából minden lakó a helyén a gondnok is beköltözött végre a szolgálati lakásba akit Karcsinak hívnak, a feleségét pedig Nikinek. A múltkor anyuval beszélgettek amikor várták a liftet és mesélte, hogy nemsokára kisbabája lesz, bár még nem látszik a hasa. Nagyon vékony, alacsony néni de a haja szép hosszú.  A még hepe-hupás, gondozásra váró parkba - ami a négy nagy ház között van - már áll a játszótér. Igaz, csak hinta, mászóka és homokozó van benne. Az egyik oldalon négy emeletes házak kezdődnek. Anyu mesélte, hogy ezek a lakások nem a királymajori Szövetkezet hanem a Tanács tulajdonában vannak.  Ezért mindenki aki benne él, az bérli a lakást és nem megvette mint ők. Felmászik a rakéta mászóka tetejére és lábát lógázva nézelődik, mert látnivaló az akad bőven. A sárga tízemeletes házból most kiskutyás néni jön ki és majdnem elbotlik a ház előtt hagyott dobozokban, mert valaki épp most költözik. Bosszúsan morog magában  de nem szól hangosan semmit. Jó, ha az ember nem veszik össze első héten a szomszédaival.  A zöld erkélyes ház hatodik emeletéről egy bácsi papírdobozokat dobál ki az utcára. A gondnok mérgesen felkiabál neki és az öklét rázza, hogy "- honnét gyött maga, a pusztából?"   Az emeleten a bácsi becsukja az ablakot válaszul. Néhány ház előtt már Trabantok, Wartburgok vagy Zsigulik állnak. A szép időben az egyik piros autó tulajdonosa nekiáll lemosni az autót. A slagot a harmadikról lógatja le. Valahol a gumicső kilyukadhatott mert a másodikon lévő néni kiabálva hajol ki az erkélyről, hogy minden ruhája amit kiteregetett, egymerő víz! Óriási kutya kapaszkodik az egyik ház hetedik emeletén fel az erkély korlátjára és ugatja a világot. Hangja visszhangzik a betonházak között. Megrakott TEFU feliratú teherautó érkezik pont az ő házuk elé, amit egy piros Skoda követ. Egy szőke néni és egy bácsi száll ki belőle majd egy Kriszti korabeli szőke, szemüveges kislány pattan ki a hátsó ülésről. Felnéznek a házra és a bácsi kinyitja a kapu mindkét szárnyát, hogy az emberek beférjenek a bútorokkal. Karcsi bácsi jön ki és beszélgetni kezd a bácsival. Picit sajnálja, hogy még egy barátja sincs itt, pedig sok a gyerek. A soroksári játszóra már nem mehet, hiszen az utóbbi két hétben épp, hogy elérte a 66-os buszt suli után és nem volt ideje a barátaival találkozni.  Egyébként is már várta, hogy átkerüljön egy másik iskolába. Mióta elköltöztek, nem nagyon foglalkozik vele senki az osztályban, még a tanárok sem. Mintha már ott sem lenne. Kétszer anyu elkísérte az iskolába és így meg tudta jegyezni, hogy hol kell leszállni a buszról visszafelé, hogy átszálljon a másikra ami idehozza a Királymajorba. 
Duci fiú kapaszkodik fel a mászókára és leül Kriszti mellé.
- Szia - köszön neki és kidugja a lábát ő is mint Kriszti, hogy lógázza lefelé a mászókáról.
- Szia - válaszol bátran.
- Anti vagyok.
- Én Kriszti.
- Most költöztetek ide?
- Igen, nemrég.
- Mi már két éve itt lakunk a négyemeletesben - mutat a fiú az alacsony házak felé  - Az ott az apukám!
Alacsony púpos bácsi szerel egy vajszínű Wartburgot a ház előtt ahová Anti mutat.
Kriszti csak bólint. Megkérdezné, hogy mi baja az apukájának, de tudja, hogy nem illik ilyen otromba dolgot kérdezni, inkább úgy tesz mintha nem vette volna észre Anti apukájának púpját.
- Kérsz szotyit? - nyújtja felé a tenyerében tartogatott napraforgómagokat.
- Igen, köszi! - mosolyog rá Kriszti. Aztán mindenféle komoly iskolás dolgokról beszélnek, és Anti elmeséli, hogy melyik suliba jár és hogy majd ő is ide fog járni, ha a Királymajori felépül. Kiderül, hogy egy évvel idősebb nála. Kriszti mellét feszíti a büszkeség, hogy egy  nála idősebb barátja lett itt a lakótelepen. Másnap el is meséli az iskolában.
Egy hét múlva végleg elhagyja a Zalkát és anyu a néhány buszmegállónyira lévő II. Rákóczi Ferenc  általános iskolába viszi. Az igazgató néni nagyon kedves, még az igazgatóhelyettest is bemutatják anyunak, akit Stefi néninek hívnak és majd ő lesz a Királymajori iskola igazgatója ha végre elkészül. Jól megnézi magának Krisztit és rámosolyog. - Aztán remélem jó tanuló leszel!
Bizonyítványát nézegeti az igazgató és picit megcsóválja a fejét. Magatartás hármas, szorgalom hármas, írás hármas, olvasás ötös, ének ötös, számtan kettes... Anyu irul pirul és Kriszti is megpróbálja egészen picire összehúzni magát.
Az igazgató néni becsukja az ellenőrzőt és visszaadja Kriszti kezébe de nem engedi el hanem a szemébe néz.
- Egy olyan osztályba kerülsz kislány, akik nagyon jó tanulók és példás a magaviseletük. Ajánlom, hogy igazodj hozzájuk, tanulj tőlük. Hiszen látom, hogy te egy nagyon rendes kislány vagy.
Kriszti csak bólint és megfogadja, hogy úgy lesz. De legszívesebben visszafutna a Zalkába, hiszen az új tanuló szerepét nem szereti senki egy osztályban. Biztos mindenki utálni fogja.
Másnap reggel anyu elkíséri a Tanácsház tér sarkán lévő régi épület kapujába és útjára ereszti a kislányt. Krisztinek úgy dobog a szíve mint egy gőzkalapács amikor benyit a 4.C. tantermébe, ahol már szinte mindenki bent van és óriási a hangzavar. A hetes, akit Mariannak hívnak a szájára teszi a kezét és annyit mond. - Shhhhhh! - és erre elhalkul az osztály.
- Sziasztok - leheli halkan az ajtóban állva Kriszti, de már a háta mögött áll Gabi néni egy idős tanárnő aki finoman betessékeli a terembe és így szól.
- Ez a kislány, akit Krisztinek hívnak mától fogva hozzánk fog járni. Eddig a soroksári Zalka Máté iskolába járt de ide költöztek Csepelre az egyik új lakótelepre. Fogadjátok őt szeretettel! - és a második padba ültette őt egy szőke hajú kislány mellé. Kriszti letette a pad mellé a táskáját és körülnézett, mindenki őt nézte de az arcokon bátorítást és mosolyt, bíztatást látott és nem ellenséges tekintetet. Az első óra olvasás volt és  a második volt aki folytathatta a Toldi Miklós című verset és Gabi néni meg is dicsérte őt, milyen szép tisztán és érthetően olvas. A gyomrán a szorítás kissé engedett. Aztán szünetben kint a macskaköves udvaron mindenki vele akart játszani, és megmutatták, hogy melyik a kedvenc játékuk a lányoknak. Ez a Csön-csön gyűrű volt, de játszottak Adj király katonát is és sokat pörögtek (csiriztek) a lányok egymással és csattogtak a tenyerek a mondókák közben: "Antakatészó flóóre, omane, omane omane o neo, tititió teo teo tititi....ómandzsófix!"
Énekórán is megcsillogtathatta Kriszti a tudományát mert csengő és tiszta énekhangja volt és Gabi néni elismerően tapsolt mikor elénekelte a Csitári hegyek alatt című dalt. Aztán számtan következett és érdekes módon még azokat a szorzásokat és osztásokat is értette amit a Zalkában soha nem tudott megcsinálni időre és főleg helyesen. Aznap úgy röpült haza mintha szárnyai lennének és anyunak aki már otthon volt, elújságolta, hogy milyen remek napja volt. A szeme csak úgy csillogott amikor elmesélte, hogy milyen kedves volt vele mindenki. Ebéd után a szobájában kipakolt a táskájából és leült a szép, új íróasztalához, hogy elkészítse a házi feladatát.
- Nem mész ma le játszani? Azt mondtad van már barátod! - kiabálta be anyu a konyhából.
- Nem, ma nem megyek, mert sok a leckém és szépen akarom megcsinálni - simította ki a szamárfület a füzetéről.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése