2017. február 11., szombat

Az új lakás

Anyu remegő kézzel tartotta kezében a Tanácstól kapott papírt. Délelőttös volt és nem sokkal később ért haza a munkából mint Kriszti. Aki kicsit most meg volt ijedve, mert volt egy olyan érzése, hogy valami rossz hír jött.  Emlékezett rá amikor meghalt mama, akkor azt egy táviratban írta meg anyu testvére, Mariska. Anyu meg csak sírt és sírt és feküdt az ágyon és nem lehetett megvígasztalni. Azóta szélesen kerülte a mamával kapcsolatos dolgokat, mert olyankor anyu mindíg elsírta magát. Pedig ez két éve történt.  Elfehéredve ült a konyha asztalnál az írás füzete fölött tartva a tollat, s megmerevedett az egész mint egy élőkép. Anyu a papírral az ajtóban, rajta kabát és a fekete csatos táskája az oldalán, Kriszti pedig az asztalnál a tankönyvei között.
- Baj van anyu? - kérdezte most halkan.
Anyu felemelte az egyik ujját, jelezve, hogy egy pillanat türelmet kér míg, valószínűleg harmadszor olvasta el a levél tartalmát. Szája némán formázta a szavakat, mintha így jobban felfogná az értelmét. Aztán ránézett Krisztire és megszólalt. 
- Krisztike, nemsokára...hamarosan elköltözünk! 
Kriszti hirtelen nem is tudta, hogy ez mit jelent. 
- Hová? 
- Hát...- anyu megtörölte a szemét - három újonnan épített lakás közül válaszhatunk. És be kell fizetnünk amit eddig összegyűjtöttünk, a többit pedig részletre fogjuk fizetni.
- Elmegyünk innen? Ebből a kukszilukból?
Anyu bólogatott és letette a papírt az asztalra. Kriszti a papírra nézett. Három cím volt rajta. Felvette és lassan elolvasta a tartalmát amiből semmit nem értett, mert olyan nagyon felnőttesen volt megírva. Azt látta, hogy mindhárom cím különböző kerületekben van, az egyik a XIX. a másik a XX. és a harmadik a XXI. kerületben található. Egy szoba plusz két fél szobás összkomfortos lakás.
- Anyu mi az az összkomfortos? 
A szobából jött a válasz.
- Azt jelenti, hogy fürdőszoba és vécé is van külön benne, és melegvíz meg gáz és központi fűtés.
- Fürdőkáddal?
Anyu kilépett a szobából. - Fürdőkáddal bizony! - mosolygott Krisztire, majd körülnézett. Nem vihetünk magunkkal innen egy bútort sem. Penészes és vizes mindegyik. 
- Akkor mit csinálunk? Veszünk újakat?
- Megpróbálunk. Ha sikerül elintézni mindent akkor néhány hónap múlva költözünk!
Kriszti picit örült, de picit meg is volt ijedve. Annyira megszokta ezt az otthonát. Klassz, hogy melegvíz meg fürdőszoba, de itt vannak a barátai, meg a tér és az iskola... Az iskola!!!!
- Anyu, ide fogok járni iskolába? - kérdezte és nagyot nyelt.
- Az első időben biztosan, hiszen nem megy olyan gyorsan az átiratkozás egy másik iskolába, de aztán érdemes a lakásunkhoz közelebbi iskolába járnod.
- De én nem akarok másik iskolába járni! - ellenkezett azonnal. És itt vannak a barátaim...és Margit nénivel mi lesz? 
- Margit néni már régen itt lakik, meg lesz nélkülünk. És meglátogathatjuk.
- És Csöpit meg Lucifert is visszük? 
Anyu leült az asztal mellé és szórakozottan lapozgatta Kriszti olvasókönyvét.
- Lucifer egy felnőtt macska, nem szokná meg az új környezetet. A macskák a házhoz szoknak és nem az emberhez. Majd Margit néni...
- Margit néni meg fogja mérgezni... - mondta durcásan Kriszti
- Ugyan már! Honnan veszed ezt?
- Tudom. 
- Akkor majd megkérjük a Telekiéket, hogy néha etessék meg. Hidd el egy macska gyorsan talál magának új gazdát.
- És Csöpi? 
- Csöpi...szóval, valószínű, hogy nem jöhet velünk. Ez a kutya kerthez szokott... nem egy emeletes házhoz.
Kriszti elsírta magát. - Akkor mi lesz vele? Nem lesz kutyánk? És az orgonafa az ajtónk előtt? Azt sem tudjuk kiszedni...
- Hát, nem. Apu majd keres gazdát Csöpinek, ne aggódj.
A könnyektől pöttyös írásfüzetben elmosódtak a betűk és ki kellett tépni a lapot. Még szerencse, hogy az elején tartottak és nem volt feltűnő. Újra kezdte a házi feladatát. Egy fogalmazást kellett írnia arról, hogy milyen volt a múlt heti kirándulás a Gellért hegyen. De Krisztinek már semmi kedve nem volt a múlt heti élményeit leírni. Egyre csak az járt a fejében, hogy mi mindent kell itt hagyni az új lakás kedvéért. Még az iskolát is sajnálta, pedig nem sok jó élménye akadt. Az idegen helytől való félelem, a barátok és a háziállataik messzire kerülnek. Olyan lesz mintha nyaralni mennének, csak soha többé nem jöhetnek ide vissza. Akárhogy is, ez a kis penészes lakás, ahol csak a falakban volt víz, és olajat kellett mindig hozni a kályhába és ahol a fabudi a kert végében volt, az otthona volt eddig és nehezen képzelte el, hogy itt kell hagynia örökre.
Anyu a következő héten apuval meglátogatta mindhárom lakást és végül az épülő csepeli Királymajor lakótelep egyik lakását választották. A csepeli strand közelsége és a nagyjából ismerős hely sokat segített a döntésben. A lakások nagyjából egyformák voltak, de a csepeli tetszett nekik a legjobban. Nyolcadik emelet! Iszonyatos magas! - gondolta Kriszti amikor anyu elmesélte neki, hogy még erkélyük is lesz és gardróbszobájuk, és Krisztinek pedig külön szobája bizony! És vesznek neki bútort is a Dominó áruházban. Anyu azt mondta, hogy ő választhatja ki. Kriszti ekkor már kicsit jobban megbarátkozott a gondolattal és az új lakás már nem mint egy szörnyű, jövőbeli nem várt dolog lett a számára.  Apu elvitte Csöpit valahová az egyik nap. Azt mondta, hogy a fóti kutyamenhelyre viszi, majd ott találnak neki gazdát. Néhány nap múlva azonban Csöpi csapzottan és sárosan megjelent a kapunál. Kriszti hallotta, hogy apu kint mesélte Margit néninek, hogy nem érti, hogy talált vissza, hiszen nagyon messzire elvitte a hévvel és ott engedte el.
Kriszti szíve hevesen dobogott mikor ezt meghallotta. Miért hazudott apu? Miért vitte el csak úgy a kutyát és eresztette szélnek? A következő alkalommal már nem jött vissza a kutya. Apu pedig azt mondta, hogy most tényleg elvitte a fóti kutyamenhelyre, de Kriszti szívében ott lappangott a félelem,  hogy valami sokkal rosszabb helyre került Csöpi. Mindennap várta, hogy esetleg megjelenik a kutya a kapuban, de többé nem látta. 
Anyu mesélte, hogy épül az iskola a Királymajori lakótelep mellett és oda fog hamarosan Kriszti járni. Lehet, hogy már a negyedik második felében, vagy ötödikben.
Egy nap anyuval elmentek, hogy megnézzék a lakást, de sajnos kulcsuk még nem volt hozzá. A huszonhármas busszal mentek Erzsébetig és ott átszálltak a negyvennyolcasra. Elég hosszúnak tűnt az út. A lakótelep még dimbes dombos sitthalmokkal volt tele. Tíz emeletes színes, zöld és sárga erkélyes házak magasodtak a kis kertes házak közepén. Egy játszótér is helyet kapott három ház között. Anyu megmutatta, hogy melyik lesz az ő ablakuk. 
- Borzasztó magas! - nézett fel Kriszti a nyolcadik emeletre.
Gyalog mentek fel mert a lift még nem működött. Anyu egy régi kolléganője lakott ugyanazon az emeleten de az ellenkező oldalon lévő ugyanolyan lakásban. Ő már beköltözhetett. Krisztinek nem nagyon tetszett, mert tele volt zsúfolva régi bútorokkal. Picit szomorú volt, hogy nem a sajátjukat láthatták. Aztán néhány hét múlva megkapták a kulcsokat és az időpont is meg lett jelölve amikor költözhetnek. Addigra már anyu odaígérte a régi bútorait az egyik kolléganőjének és elmentek a Dominóba, hogy bútorokat nézzenek. Egy csomó mindent kiválasztottak. Krisztinek egy nagyon klassz emeletes ágy tetszett meg aminek az aljában egy szekrény és íróasztal meg polc is volt. Létrán lehetett az ágyra felmenni. Anyuék kinyitható rekamét, két fotelt és szekrénysort választottak. Gyöngyikének fiatalos kanapét, szekrényt és asztalt. Az ebédlőbe pedig sarok ebédlőgarnitúrát, piros műbőr padokkal és székkel. A konyha beépített volt, szerencsére oda nem kellett semmit venni. Amikor anyu kezében volt a kulcs, akkor elindultak, felpakolva szőnyegtisztítóval és különféle tisztítószerekkel, hogy a tapétázás és festés után kitakarítsanak mielőtt beköltöznek.
Kriszti teljesen más szemmel nézett ekkor a lakásra. Sokkal jobban tetszett neki mint anyu kolléganőjének a lakása. Piros padlószőnyeg és mintás tapéta volt mindenhol. Az ebédlőben és az előszobában valamint a konyhában pedig kék műanyag padló. De legjobban a fürdőszoba tetszett neki. Miután végigsikálták mindhárom szobát és a térdük ugyanolyan piros lett mint a a szőnyeg a sok térdelve sikálástól, csúszkálástól, anyu melegvizet engedett a kádba. A villanykörte még hiányzott a fürdőszobából, így a kintről beszüremlő fényben fürdött meg elsőként a családban az ő saját fürdőkádjukban. Olyan boldog volt akkor, mint még soha előtte. 
Az iskola ami a lakótelep mellett épült, még csak félkész állapotban volt. Anyu beiratta Krisztit, de csak a következő év második felétől lehetett oda járni. A negyedik első félévét még befejezheti a Zalkában, de aztán átmehet egy másik suliba ideiglenesen Csepelen, ami közelebb lesz az otthonukhoz.
Az átköltözés napján már teljesen üres volt a soroksári kis lakás. Ilyennek még soha nem látta a falakat. És valahogy úgy összement az egész, mintha a bútorok hiányától még jobban összehúzta volna magát a kis kuksziluk. Kriszti, amikor senki nem látta, végigsimította a falakat, az ajtófélfát és a villanykapcsolókat és elköszönt a régi otthonától.
Apu egy ismerőse vitte át a cuccaikat, és a bútorokat pedig a bútorszállítók hozták és felcipelték a nyolcadikra, mivel teherlift nem volt a házban. Összeszereltek minden bútort és addigra besötétedett. Az ablakon kinézni félelmetes volt először. Az erkélyre pedig ki sem mert lépni. A sok utcai lámpa már világított, itt ott dobozok röpültek ki az erkélyekről, távolabb még lebontásra váró lakatlan házak mellett álltak a munkagépek. Fúrtak, zörögtek, zajongtak a körülöttük lévő lakásokba beköltözők. Krisztiék ruhái még nagy neylonzsákokban sorakoztak az előszobában. Anyu a szoba félhomályában ült, mert még a modern hétágú csillárt nem szerelték fel és csak egy árva villanykörte lógott a plafonról. 
- Úgy érzem, mintha nyaralni jöttünk volna - mondta halkan - és mindíg azt várom, hogy mikor szól valaki, hogy most már menjük haza. 
Ezt még hónapok múlva is megemlítette.
Kriszti állt a szobájában és nézte az ablakból a fényeket. Akár Erzsébetig is elláthatott. A szemközti ablakokban emberek álltak, vagy jöttek mentek a lakásokban. Sehol nem volt még függöny, és esténként emeletről emeletre végig lehetett nézni a családok életét. Emberekét akik nem itt születtek, hanem Sopronban, Győrben, Dunaújvárosban, Pestszentlőrincen vagy Budapest belvárosában. És itt most mindannyian összegyűltek, hogy itt folytassák az életüket.  

2 megjegyzés:

  1. Nekem nem volt hasonló élményben részem. Én amolyan "úri" budai gyerek voltam. Igaz életem első 14évét főleg az anyai nagyanyámnál éltem le a Pozsonyi úton a XIII. kerületben. Hej de régen volt. Na és a kutya. Nekem is volt egy kutyám. Szegény apám miatt lett. Kutya nem nagyon való lakásba de szükség törvényt bont. Amikor már olyan beteg lett hogy néha nem tudott tájékozódni a kutyám hozta mindig haza. Hiába rángatta szegényt hogy ne arra menjen amerre kell, hanem arra amerre ő gondolja, a derék kis foxi csak hazahozta. Mikor disszidáltunk anyámmal sokáig kellett gyurni győzni engem is meg anyámat is hogy jó helyre kerül. Egy nagyon jó haverom vitte el magukhoz. Kertes házuk volt Érden. sajna nem bírta tovább egy évnél. Izraelben a hadseregben is megörököltem egy kutyát. Egy pointer volt. Szegényt meg ismeretlenek lelőtték egy éjszakai séta során. Pedig senkinek sem értott, Azóta sem lett másik. Pedig mindig szerettem volna.

    VálaszTörlés
  2. Sajnos attól tartok az apám másodszor sem vitte a kutyát a menhelyre... :( Nekem nagyon hiányzik most a kutya. Mielőtt kijöttünk volt egy fekete labradorunk akinek a Labrador rescue csoporton keresztül kerestünk megfelelő gazdát. Iszonyatosan sajnáltam, hogy ott kell hagynom, de fantasztikus helyre került és imádják a gazdái, szóval, örülök, hogy boldog. Itt sajnos nehéz kutyával lakást bérelni. A legtöbb landlord kiköti, hogy állatot nem szeretne. Ahol most lakunk valószínű, hogy nem lenne kifogás egy kutya ellen, de itt olyan nehéz örökbefogadni kutyát, hogy szerintem három gyereket könnyebben adoptálhatnék mint egy kis korcsot :D De azért egyszer lesz, remélem.

    VálaszTörlés