2017. január 7., szombat

Vízkereszt

Apu megfogta középen a díszeitől megfosztott fenyőfát és odakoppintotta a padlóhoz a fenyőtalpakat.  Millió száraz fenyőtű hullott a padlóra, a hangjuk olyan volt mint amikor a nyári zápor veri az ablakot. A fenyőillat még így utószor ebben az évben megtöltötte a szobát. Majd még júliusban is szedegethetik a padló réseiből és az ablak keret repedéseiből az ott megbúvó tűleveleket. Január hatodika, vízkereszt napja volt. Illő ilyenkor már elcsomagolni a díszeket és az addig csillogó és pompázó fenyőfa kopaszon és szomorúan kerül ki az udvarra, hogy ott aprófa legyen belőle. Szomorú nap volt ez minden évben Kriszti számára mert minden visszasüllyedt a szürkeségbe. A bútorok visszakerültek a megszokott helyükre. Apu kinyitotta az ablakot és kidobta a fát a verandára. Cudar hideg volt kint. A karácsonykor leesett hó néhány napja olvadni kezdett majd hirtelen lehűlt a levegő és a mínusz tíz fokban az addig elolvadt hó jéggé fagyott. Életveszély volt az utcára menni. A járdákat a házmesterek és tulajdonosok sóval és fűrészporral szórták fel. Szerencsére vasárnap volt, így nem kellett még dolgozni menni anyunak és apunak és a suli is csak hétfőn kezdődött el. Vagyis holnap. Kriszti azért picit örült, hogy elmesélheti a barátainak, mit kapott karácsonyra és ilyenkor még nem kellett annyira komolyan venni a tanulást sem. A felmérőkön és a feleltetésen már túl voltak december elején, így a félévi bizonyítvány végleges eredményei már meg voltak. Kriszti tudta, hogy nem sok jót remélhet mondjuk magatartásból és szorgalomból, mert Emi nénitől hármasnál jobbat soha nem kapott. A számtan sajnos közepesnél jobb nem lesz, és tornából sem remekelt soha. Egyedül az olvasás, írás és ének  ami az átlagát picit feljebb dobta valamint a környezetismeret, hiszen anyuval ősszel rengeteget voltak a népligetben és a libegőnél kirándulni s ott szedte össze azokat a csodás színes és hatalmas faleveleket amiket aztán rajzlapokra ragasztott és bevitt a suliba. Persze az osztály falára nem az övé került fel hanem a Sallai Margité és a Dobos Etelkáé de ezt már megszokta. Pedig mindegyik levél nevét aláírta és Gyöngyikétől tanult egy nagyon klassz dolgot amit általában az emlékkönyvekbe szokott csinálni. Egy kivágott szívecskét tett a papírra vagy csillagot, mindegy. Aztán ráhegyezett egy kis piros ceruzahegyet majd az ujjával elmaszatolta körülötte. Mikor a szívecskét levette a papírról, ottmaradt a helye. Nagyon szép volt a levelek körül is. Az emlékkönyvbe szép verseket szoktak írni. Krisztinek is volt, de mindig valakinél ottragadt és csak hónapok múlva kapta vissza. Már három is elveszett. Amikor Gyöngyike nem volt otthon akkor az övét nézegette. Persze az nem tudott róla, meg is ölte volna. De Kriszti tudta, hogy hol van a lakathoz a kis kulcs. Elbújt egy sarokba és a verseket olvasgatta benne. " Az élet tengerén létezik egy sziget, úgy hívják boldogság, légyen ez a tied" vagy "legnemesebb kő a gyémánt mely nem tűr karcolást, legnemesebb szív mely inkább vérzik, mintsem hogy megsebezzen mást" és még a lapok széle fel volt hajtva és ha kihajtotta akkor az volt bele írva "Te kis piszok, nem látod hogy titok?".  Szerette olvasgatni ezeket a versikéket. Az ő emlékkönyvébe néha csak béna rajzok kerültek meg apu beleírta, hogy "nagyot ordít a viziló, emlékkönyvbe ez is jó" anyu meg azt, hogy "Krisztike kertjében, rózsát szed ölében. Nem tudja a kis szedő, hogy ő a legszebb rózsa ő!" De a többi osztálytársa csak hülyeségeket írt bele. Az Andi kishúga összefirkálta a lapokat amikor odaadta neki, hogy írjon bele, így azokat ki kellett tépni. És még egy csomót ki kellett tépni azért is mert az Etelkánál ráömlött a kakaó és néhány lap elázott. A végén alig maradt néhány benne. 
Anyu most elővette a henger alakú zöld porszívót és elkezdte a tűleveleket összeporszívózni. Szerette ezt a búgó és monoton hangot. Ilyenkor mindig elálmosodott de most segítenie kellett rendet rakni. A maradék szaloncukrot egy dobozba tette. Jó lesz az ínséges napokon amikor valami édességre vágyik az ember délután és ha nincs semmi, végül kínjában a megvajazott kenyérre kristálycukrot szór és azzal csillapítja vágyát. Sajnos a zselések elfogytak, ami Kriszti és az egész család kedvence volt, és csak a vacak és kemény kakaós és a még annál is vacakabb konzum szaloncukrok maradtak amelyek ezüst színű csomagolásban voltak de még a csokibevonatot is sajnálták rá, csak a kemény és túlságosan édes cukor volt benne. De ha nincs más, az is jó. A szép színes díszek visszakerültek a helyükre, ami néhány régi szaloncukros doboz volt aminek a teteje átlátszó műanyag. Vatta közé feküdt a halacska, a gomba, a kisangyal, a sok kis színes üveglabda és a hosszúkás csúcsdísz. Volt amelyik már több mint húsz éves is volt. Kissé kifakultak és minden évben néhány el is tört mert véletlenül a fán maradt és úgy dobták ki vagy csak egyszerűen lepottyant az év végére a tűleveleit elvesztett ágakról. A nagy szekrény tetejére kerültek a dobozok amelynek a szélén piros almák sorakoztak. A másik szekrény tetején néhány üveg befőtt volt amit még Margit néni készített a nyáron. 
Lassan minden a helyére került és így az 1976-os karácsony hivatalosan is elmúlt.

1 megjegyzés:

  1. Vizkereszt vagy amit akartok. Tudod hogy az eredeti Shakeszpeare darabnak nem ez a címe. Ezt csak valami hülye műfordító agatta rá. Apropos emlékkönyv. Na ez egy megérne egy novellát. Szegény anyukám emlékkönyve is megvolt elég sokáig. Aztán sajnos valahol elkallódott. Elég sokat vándoroltam én is a világban. De a lányomé az megmaradt. Van benne héber német angól és magyar beirás. Biztosan el van valahová dugva mrt kerestem. Volt benne egy versike egy gimnazista írta bele de egy disznóság. nem mondtam meg a lányomnak nem akartam illuzió romboló lenni. Azt hitte hu de nagyon szerelmes bele a srác. De a versike kezdő betüit összeolvasva egy disznóság jött ki. Mai napig nem tudja és én biztosan nem mondom meg neki.Még csak az hiányzik hogy 33évesen tudja meg hogy néha beleolvastunk az anyjával

    VálaszTörlés