2016. szeptember 10., szombat

Másodikba menni

A indigókék papír frissen, ropogósan símult az olvasókönyvre. Kriszti kinyitotta a könyvet és mélyet szippantott az új könyv illatából. Tegnap mentek el a könyvesboltba és az Ápiszba megvenni a másodikos könyv- és füzetcsomagot és a további felszereléseket. Kõrzõt, új szineseket és favonalzót, töltõtollat és a hozzávaló patronokat. Új piros tolltartója is van. A köpeny maradt a tavalyi, mert még nem nõtte ki de tornacipõt és tornaruhát már igen. Gyöngyike segít a füzetek és könyvek bekötésében, vagyis jórészt õ csinálja az egészet. Kriszti a piros szegélyes vignyettákat nyalja rá a könyvek elejére. Némelyik elég csálé. 
- Ne nyald már azokat a vignyettákat, mert összeragad a szád! - figyelmezteti Krisztit.
- Má' öffelagadt. - tódítja az, majd egy nagyot csap a könyv tetejére. 
- Neked kell ráírnod a neved, tantárgyat és, hogy melyik osztályban vagy.
- De én nem is tudok szépen írni. - kámpicsorodik el. - lehet golyóstollal?
- Szerintem lehet. - Gyöngyike a táskájához megy és elõvesz egy alul fehér, felül piros golyóstollat. 
- Jó lenne már ha én is ezzel írhatnék...utálom a töltõtollat...
Tavaly kezdtek el töltõtollal írni, épp, hogy megtanulták  a betüket összekötni. Mindenkinek a keze, az arca, a köpenye tintafoltokkal volt tele a következõ hetekben. Ha valaki nem folyamatosan írt, hanem meg-megállt, azon gondolkodva, hogy alul vagy felül kapcsolja össze az "s" vagy "z" betūt, azonnal szép nagy pacává folyt a tinta. Itatós papír sem segített a bajon. Így tele volt nagy pöttyökkel az írásfüzet. Kriszti inkább az olvasást szerette, az érdekességeket az Ablak Zsiráfban. A könyvért anyu bejárt egész Budapestet, mert hiánycikk volt, aztán végül az egyik vidéki kollégája hozott neki egy példányt. A Mosó Masa Mosodája meg pont megvolt az egyik szomszéd nála két évvel idõsebb fiának. A meséket már mind elolvasta belõle. Legjobban a Kesztyü története tetszett neki. 

Tavaly ilyenkor kapta a levelet az elsõs tanítónénijétõl, Emi nénitõl. Azt írta, hogy reméli nemsokára találkoznak és majd meglátja mennyire fogja szeretni az iskolát. 
- Mostantól kezdve tekintsetek kisiskolásnak! - húzta ki magát akkor és nagyon büszke volt. 
Emi néni nagyon fiatal tanítónéni, talán az elsõ B volt az elsõ osztálya a Zalka Máté Általános iskolában. Krisztit az elsõ padba ültette, mert õ volt a legkisebb. Az elsõ padból is alig látszott ki. Kriszti imádta Emi nénit, csak akkor volt mérges, ha igazságtalanul vádolta õt valamivel. Sokszor nagyon ideges volt és ilyenkor rákiabált Krisztire, hogy ne vonogassa a vállát és ne húzza a száját, ha hozzá beszélnek. - Pedig nem is vonogattam...- mesélte anyunak késõbb. - És mi az, hogy cincikus? 
- Cinikus, nem cincikus. - mosolygott anyu. Ki mondott ilyet neked? 
- Az Emi néni mondta, hogy ha ilyen cinikus vagyok akkor nincs is értelme velem foglalkozni...
- De te nem vagy cinikus! - Háborodott fel anya. - Egyáltalán, hogy lehet ilyet mondani egy hét éves gyerekre?
- De hát mi az?
- Nem is tudom, hogy magyarázzam. Olyan, aki gúnyos, közönyös, és nem veszi komolyan a dolgokat...és ezzel felidegesít másokat. Valami ilyesmi. Nem tudom jobban elmagyarázni neked.
- Hát én ez nem vagyok. - Fonta össze duzzogva a karját Kriszti. - Olyan mint a Margit néni amikor azt mondja ne truccoljak, pedig nem is truccolok... És minél jobban akarom,hogy ne mondjon többet ilyet, annál inkább mondja....Emi néni is olyan, pedig én nem is vagyok rossz.
-Nem tudom Krisztike. -vette anyu ölbe - talán próbáld meg nem mutatni ha valami nem tetszik jó? Rajtad minden azonnal látszik, ha mérges vagy, ha szomorú, ha sértõdött... Akkor lehet, hogy Emi néni sem gondol rólad olyanokat, hogy cinikus vagy...
Kriszti bárhogy is igyekezett azután, még sokszor megkapta azt, hogy  "Ne húzogasd a vállad!" és a cinikus jelzõt Emi nénitõl. Akkor picit utált suliba járni. 
Késõbb megszokta, hogy nem tartozik Emi néni kedvencei közé és az elvárásoknak megfelelõen rosszalkodott a többiekkel, ha már úgy is rossznak tartják õt. Nem is kapott hármasnál jobb jegyet magatartásból és szorgalomból, énekbõl és az olvasásból viszont négyes volt, mert azt senki nem vitatta, hogy szép hangja van és folyékonyan olvas. Volt, hogy az egyik osztálytársát korrepetálta olvasásból. 
Hazafelé mindíg az Andiékkal ment, akik rendszeresen bántották Erikát, a nemrég érkezett apró szõke lányt. Csupálták a haját, rángatták a táskáját. Senki nem szólt rájuk, pedig szinte az iskola kapujában tették mindezeket.
Kriszti nem bántotta Erikát, de nem is kelt a védelmére. Sokszor rossz szájízzel ment emiatt haza, mert tudta, hogy segitenie kellene neki, de nem volt hozzá bátorsága. Õ nem akart olyan kitaszított lenni mint az új lány, mert ha még a tanárok se szeretik és a barátai is bántják, akkor az valami szörnyü lehet.
Azért amikor nem voltak ott Andiék, beszélgetett Erikával, és elvitte neki a leckét amikor beteg volt...titokban. Ettõl picit jobban érezte magát de tudta, hogy attól még nem lesznek barátok.
Most, hogy elõtte tornyosult a sok egyforma kék könyv és füzet, picit összeszorult a szive, mert szerette volna az új tanévet úgy kezdeni, hogy mindenben a legjobb legyen és ha majd felkötik rá a kisdobos nyakkendõt akkor azt büszkén viselhesse. Elhatározta, hogy nem hagyja bántani Erikát, bár Andi jó egy fejjel magasabb lett nála egy nyár alatt. Vagy legalábbis szólni fog egy tanárnak, de kinek?
Piros volt az ujja már a sok írástól, de nyolcra befejezte az összes füzetet és könyvet. Szépen elpakolt a táskájába és vacsora után az ágyban még olvasgatta egy picit a Mosó Masa Mosodáját.
Ketten voltak otthon, kilenckor ágyban volt a helye, de a TV-t picit még bekapcsolták. A fekete fehér Sensor Star televíziót csak nemrég vették. Apu  megtiltotta, hogy este nézzék de õk azért néha bekapcsolják. Mese, hiradó meg egy krimi ment, ami elég félelmetes volt. Fél tízkor Gyöngyike kikapcsolta a készüléket, pont a legizgalmasabb résznél.
-Naaa, most lett volna a vége! Szólt Kriszti mérgesen. - Kapcsold vissza!
- Nem lehet, mert nem hül le addig amíg apu hazaér, és akkor tudod mi következik? - Nézett rá sokatmondóan.
Kriszti tudta, nagyon is jól emlékezett rá. Nemrég apu elõbb ért haza picivel és megkérdezte, hogy be volt-e kapcsolva a TV. Õk mondták, hogy nem, dehogyis volt bekapcsolva. Akkor apu megfogta a TV hátulját és az még meleg volt, vagyis csak nemrég lett lekapcsolva. Ezután fogta a szíjat és nagyon megverte Gyöngyikét. Kriszti hiába sikított és kiabált, nem segített. Apu azt mondta, hogy ha nem fejezi be akkor õ is kap. Ezután sokáig nem kapcsolták be a készüléket este, és azután is legalább egy órával apu hazajötte elõtt ki kellett kapcsolni. Apu azt mondta, hogy ha árulkodni mernek anyunak, akkor legközelebb mindketten kapnak, így anyunak nem mondhatták el mi történt, de Gyöngyike néhány napig nem tudott ülni. Anyunak azt mondta, elesett és fáj a csontja ha ráül. 
Igy hát Kriszti most inkább nem vitatkozik, hanem fogja az elemlámpát és a takaró alatt még olvas egy picit.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése