2016. szeptember 3., szombat

Esõs délután

Esik az esõ és a szoba nedves levegõje belülrõl vonja be az ablakot párafüggönnyel. A szürke fémvödörbe egyenletes koppanásokkal csöpög a plafonról a víz. Pont a szoba közepén. A konyhában a kis kékszegélyū fehér zománcozott lavór már félig van mert ott is beázik a plafon. A kis nedves foltok különbözõ formákat öltenek. Pillangó, elefánt vagy egy boszorkány. A szobában az egyik óriási sötétbarna szekrény ajtaja nyitva s benne ül Kriszti elemlámpával kezében, ölében egy vastag 1969-es OTTO katalógus. 
Milliószor végignézte már, de szerette a szép ruhákat nézegetni és a bútorokat. Penészes szaga volt, de nem bánta, megszokta, hogy ilyen. Gyöngyike a konyhában rajzolt valamit, s az esõ versenyt kopogott a vödörbe csöpögõ vízzel. Néha villámlott majd nagyot csattant az ég valahol. Kriszti minden dörgés után számolt, hogy hány kilóméterre csap le a villám.
 - Ha egy nagyon erõs ember egy nagy vasdarabbal áll egy mezõ közepén abba bele csap a villám? - kérdezte egyszer anyutól.
 - Persze, hogy belecsap, és soha ne állj viharban fa alá! Mindįg abba csap bele a villám ami a legmagasabb egy területen. - mondta anyu. - És a vízbe is belecsap olykor. Egyszer, amikor még kislány voltam, és a Sugovicában fürödtünk a barátainkkal, jött a vihar. Mi kifutottunk a vízbõl de egy férfi bent maradt és belecsapott a villám. Egészen magasra megemelte a testét, aztán visszaesett a vízbe. 
- És ide is belecsaphat? 
- Nem, itt van közelben a templom és a tetején pedig villámhárító van. Ha lecsap a villám akkor csak oda csaphat. A nagymamád, apu anyukája nagyon félt a vihartól. Amikor jött, akkor bezárt minden ablaktáblát, a függönyöket behúzta, az evõeszközöket eldugta és betakarózott a feje búbjáig. Még villanyt sõt gyertyát se gyújthattunk. 
Most csak ketten voltak itthon, mert anyu és apu délutánosok és csak késõ este érnek haza. Csöpit beengedték a konyhába, õ is nagyon fél a dörgéstõl. Most Gyöngyike lába alatt az asztal védelmében szundikál. 
Lucifer a Zinger varrógépet lefedõ faburkolaton fekszik maga alá húzott tappancsokkal. Nagyokat hunyorog de azért szemmel tartja a kutyát az asztal alatt. Fõ az elõvigyázatosság. Bár Csöpi olyan szelíd, hogy inkább õt kellene Lucifer éles karmaitól megvédeni. Kriszti most kimegy a konyhába, megnézi mit rajzol Gyöngyike. Miki egér Donald kacsa, vicces társaság. Van egy csomó rágópapírjuk, arról másolja le. 
- Festesz a falra is?
- Hogy hová? - kérdezi a nõvére.
- Hát a falra, mert olyan csúnya. Úgy meg szép lenne.
- Nem vagyok festõ. -de azért kõrbetekint a foltos falakon, plafonon.
- Van még temperád? - kérdezi aztán.
Kriszti már rohan be a szobába és kikotorja a tavalyi iskolai tempera megmaradt tubusait a piros cicaszemes iskolatáskájából. Egy pohárba vizet tesznek, Gyöngyike ceruzát fog és fellép egy székre, majd az asztalra. Kriszti segédkezik, feladja a radirt ha kell, ceruzát hegyez, majd amikor festésre kerül a sor vizet cserél és kipréseli a megmaradt feketét, pirosat, sárgát és kéket a tubusokból. Bekapcsolják a kis Sokol rádiót és hallgatják közben a kettõtõl ötig tartó kívánságmūsort. Kabarétréfák, nóták és tánczene. Amit ismernek együtt éneklik. Amikor az LGT álomarcú lány következik akkor Kriszti kihozza az óriási rongybabát és azzal táncol. Nagy tintakék szeme van és pamuthaja. Krisztinek ez az álomarcú lány, de annyira nem szereti ezt a számot, mert nagyon lehangoló, szomorú. De most mégsem az, forog kõrbe, kõrbe. Majd az Omega következik, Dimitríj Lénáról mesél. Hangosan énekelnek, s közben megelevenedik a konyha foltos fala. Miki egér kacsint le a tūzhely felõl, másik oldalon Donald kacsa. A beázások helyén kék felhõk lebegnek. Olyan vidám és barátságos hely lett máris, hiába dühöng a vihar az udvaron. Amikor készen van gyönyörködnek a mūben. Anyuéknak is fog tetszeni, ebben biztosak. Tervezgetnek, hogy talán a kamrát is ki kellene pakolni, és azt is kifesthetnék, lehetne a kuckójuk. Kinyitják az ajtaját, a kis helységbõl hüvös, dohos szag árad ki. A földön nagy piros zsírosbödön, üres üvegek, dobozok, ládák. Motoszkálás hallatszik, majd szélsebesen kirohan egy szürke kisegér a lábuk között a konyhába. Kriszti félreugrik, Gyöngyike is hátrahõköl. Csöpi felpattan az asztal alól és az ajtóhoz rohan. Majd farokcsóválva próbálja a helyzetet menteni, mintha csak azt mondaná: - nem ijedtem ám meg, csak játszom ...
Lucifer csak a fél szemét nyitja ki a hirtelen támadt zūrzavarra. - Na mi van? - kérdezhetné. - Konstatálja az egér jelenlétét a sarokban de nem mozdul. - remélem nem várjátok tõlem, hogy megfogjam? - ez van a tekintetében, majd újra hunyorogva szundikálni kezd.
- Na, ez aztán a macska. - nevet fel Gyöngyike, de azért mindketten megnyugszanak, hogy itt nem lesz egérvérontás. Sajnálták volna a kis gombszemūt aki most halálfélelmében teljesen megmerevedve várja mi következik.
 -Tereljük vissza õt a kamrába. - mondja Kriszti és már lép is egyet az egér felé. Csöpi azonban megelõzi és farokcsóválva odafut Krisztihez, ettõl az egér rémülten a tūzhely mögé bújik. 
Jó félórába is telik, míg sikerül visszaterelni a kamrába õkelmét. A darab sajt amit azért tettek  le a padlóra, hátha azzal kicsalogatják a tūzhely mögül végül Csöpi bendõjébe kerül. Mire mindent elpakolnak és elmossák a festékes edényeket, az esõ is eláll és a késõi napfény arany színbe öltözteti a konyha falát. Kinyitják az ajtót és kiengedik Csöpit. Lucifer lassan feláll a varrógép tetején és ásítva nagyot nyújtózkodik, kivillantva borotvaéles körmeit és fogait, majd leugrik a földre. Azt nem mondhatni, hogy lehuppan mert Lucifer ellenben más macskákkal úgy tud leugrani, hogy beleremeg a föld. Majd kényelmesen kisétál az ajtón.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése