2016. szeptember 13., kedd

A Sport szelet

A nap még  melengetõ  de már hűvös szél kanyarog a fák közt magával hozva a tél igéretét.
 - Tél szag van.-  Szippant Kriszti a levegõbe amikor kilépnek az iskola kapuján Andival. Bal karja még sajog, fáj picit. Tegnap miután beért a suliba nyolc harminckor összeterelték a másodikosokat és levonultak az orvosi szobához. Mindenki zsizsegni kezdett, a félelem és rettegés kúszott végig a tornasorba állított gyerekeken. Volt aki elkezdett sírni, volt aki csak a kezét vagy a társa kezét tördelte, volt aki csak rezignáltan várta a kikerülhetetlen végzetét melyet a sors mért rá ezen az októberi reggelen. Az ember felkel, fogat mos, öltözik, hátára veszi a súlyos iskolatáskát és elindul az iskolába, mint minden nap. S ekkor még nem sejti, hogy a kegyetlen végzet leselkedik rá az iskola alagsori sötét folyosójáról nyíló rendelõben egy hosszú injekcióstū formájában. Ha még elõzõ nap szóltak volna, ha értesítették volna a közelgõ katasztrófáról akkor talán valamit kitalált volna az okos tanuló, és otthon marad. De ez az alattomos és váratlan támadás igazán nem fair egy nyolcévessel szemben.
- Oltást kapunk...oltásss....oltááás...-susogott végig a soron, és volt aki krétafehérré váltan ájuldozni kezdett. Névsor szerint álltak és hívták öket be. Kriszti a negyedik volt, és arra gondolt, ha nem hal meg, és a szive nem mondja föl a szolgálatot a hatalmas ijedtségtõl, akkor jobb is ha minél elõbb túl lesz rajta. Hõsként vonult be amikor a nevét kiáltotta az asszisztens, s bár lába remegett de bátran lépett az oroszlánbarlangba.
- csókolom... - a "lom" már szinte elhalóan hagyta el a száját.
Fehér köpenyes idős orvos ült egy forgószéken. Õsz haja hátrafésülve, óriási orrlyukából szõrcsomó kandikált ki. Rá se nézett Krisztire. Az asszisztensnõ aki egy ötven év körüli szikár, szigorú szemū nõ, odaállította a mérõszalaghoz a falnál.
Százharmincöt... mondta a dokinak, majd ráállította egy mérlegre. Huszonöt kiló és harminc deka. Atyaisten de pici vagy. Mondta csak úgy az orra alatt. Kriszti azon gondolkodott hogy az vajon nagy baj-e, mert ha túl nagy adagot kap az oltásból? Mondjuk egy ötvenkilós gyereknek valót? Talán bele is hal...
Szemében gyülekeztek a könnyek de nem engedett utat nekik. 
Ekkor a szõrös orrú doktorbácsi fogott egy bazi nagy injekciót és felszippantott valamit egy kis üvegfiolából. Az asszisztens megkérdezte:
- Jobb kezes vagy, vagy bal kezes?
- Ööö...jobb kezes.
 - Akkor a balba kapod. - mondta a nö és már türte is fel Kriszti pólóját. Bedörzsölte a karját valami hideggel majd a doktor döfte is bele a tűt, majdhogynem a másik oldalon jött ki. 
Majd tegyetek rá este borogatást, mondta a növér és már terelte is ki Krisztit az ajtón.
- Fájt? - Kérdezték többen is miután kibotorkált a rendelõbõl és a padra ült a sor végén.
- Nem vészes-  szürte a fogai közt és nagy levegõt vett hogy ne legyen rosszul. Éhgyomorral indult reggel útnak s az erõs fertõtlenítõ szag valamint az izgalom együttes erõvel hatottak és táncolni kezdtek a karikák a szeme elõtt. Valaki elájult a sorban, Emi néni odatámogatta a padhoz Tóth Misit a kis duci feketehajú fiút akinek most a szeplõi csak úgy világítottak a fehér arcán.
- Braun, ha végeztél menj fel a tanterembe és egyél az uzsonnádból hogy ne émelyegjen a gyomrod. Utasitotta õt  Emi néni.
Kriszti az õt követõ sovány, magas és szemüveges Dobos Etelkával együtt elhagyta a helyszínt a túlélõk azon sejtelmes mosolyával az arcán akiknek már birtokában van a tudás.

Estére piros lett és bedagadt a karja. Alig bírta felemelni. Anyu borogatta egy kendővel, és lázcsillapítót adott Krisztinek. Reggelre picit jobb lett.

Most ott bandukolnak a suli fekete vaskerítése mellett, amikor Andi megszólal: 
- Menjünk a nagyközértbe!
- Nincs pénzem.
- Azért jössz velem?
- Venned kell valamit?
Andi nem válaszol, hanem elõre szalad.
Kriszti kedvence a Sport szelet. Amikor anyuval a nagyközértbe mentek akkor mindíg kapott egyet. A bolt a sulitól nem messze van a főút mellett. Jóval nagyobb, mint a Táncsics utca sarkán lévő kisközért. Általában ott szoktak bevásárolni a hétvégére anyuval. Erzsi néni az egyik boltvezető imádta Krisztit már pici kora óta. Amikor meglátta anyuval mindíg felemelte, kapott tőle valami kis rágót vagy nyalókát. Aztán persze később már nem emelgette amikor iskolás lett de mindíg megkérdezte, hogy vannak anyuék.
Az üzletben csak néhány vevő van, Krisztiék csak ténferegnek a sorok között, nézegetik az édességeket. Andi egyszercsak odamegy hozzá és megkérdezi  - Melyik csokit szereted?
- A sport szeletet. - mutat  a zöld papirba csomagolt csokira.

- Akkor tessék! - mondja  Andi és teletömi a rövid kabátka két zsebét csokival, de úgy, hogy néhány még le is potyog. Kriszti rémülten néz kőrbe, azt sem tudja  hova menjen.
- Mit csináltok ti ott? - kérdezi az egyik kék köpenyes eladó miközben feléjük indult. Amikor meglátja, hogy tele a zsebük csokival, azonnal megfogja a vállukat és berángatja őket az irodába. Ők persze megpróbálnak tiltakozni, de végül győz  az eladónő és mindketten ott állnak a bolt apró irodájában egy íróasztal előtt, amelynek a másik oldalán Erzsi néni ül és nagyon szomorú amikor meglátja Krisztit.
- Ez hogy...? Krisztike? Csokit loptatok?
Kriszti szeméből ekkor  már dől  a könny, elsősorban azért mert a kék köpenyes néni jól megszorította a sajgó vállát, másodsorban a szégyen miatt, amibe került.
- Bo..csánat...- csuklik meg  a sírástól hangja.
- Nagyon szomorú vagyok lányok, mert amit csináltatok az bűnözés. Holnap  szólni fogok az iskolában.
- Jaj ne tessék szólni! - kérleli mindkét lány Erzsike nénit.
- Többet nem csinálunk ilyet!
Erzsi néni kipakoltatja zsebeiket, majd feláll  az asztaltól. Sétálgat  a szobában zsebretett kézzel, és azon töri a fejét, hogy milyen büntetést szabjon ki a két kis tolvajra. Aztán megáll és feléjük fordul:
- Most hazamentek és elmondjátok mit tettetek. Ha nem teszitek, akkor azt én tudni fogom és megyek az iskola igazgatóhoz aki majd kirak titeket az iskolából szégyenszemre.
Krisztiék mindent megigérnek  és megszégyenülten hagyják el a közértet.
- Soha többé nem teszem be ide a lábam. - mondja Kriszti. Nagyon szégyelli magát. Arra gondol, inkább kapna még egy oltást, mint ezzel a hírrel várja anyut. 
- Miért csináltad ezt? - kérdezi Andit.
 Amaz megvonja a vállát. - Azt hittem szereted a csokit... De megúsztuk és ez a lényeg! - mosolya õszinte. Kriszti hitetlenkedve nézi. Nem akar összeveszni vele, mert nem akar Erika sorsára jutni, ezért inkább lenyeli amit mondani akar.  
Nagyon lassan telt el a délután. Nem is eszik  át sem öltözik csak vár. Amikor anyu csönget kimegy kaput nyitni és már a kapuban zokogva mondja el,  hogy lopott.
Anyu nagyon szomorú, még sír is. Azt mondja, hogy nagyot csalódott benne. Ez rosszabb, mintha felpofozta volna.
Andival másnap reggel találkoznak ta suliba menet.
- Megmondtad? - kérdezi tőle.
Andi kikerekedett szemmel, hitetlenkedve néz rá.
- Te tiszta hülye vagy? Dehogy mondtam meg. Agyonvertek volna.
- De, Erzsi néni azt mondta, hogy akkor szól a...
- Dehogy fog szólni! - legyint az. Csak azért mondta, hogy megijedjünk és elmondjuk inkább otthon.
- Én megijedtem. - 
- Én meg nem. - zárja le a témát Andi és faképnél hagyja őt.

Ezután nagyon nagyon sokáig nem ment a bolt környékére sem. Anyu beszélt Erzsi nénivel és bocsánatot kért a kellemetlenségekért. Soha nem felejtette el ezt a ballépését, és ahányszor Sport szeletet kapott, ez jutott az eszébe. Ezért inkább nem is vett többet, átszokott a Lottó szeletre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése