2016. augusztus 30., kedd

Lucifer megmentve

Rózsi néni a szőlőlugasban ült egy fonott széken és kötögetett. Fekete keretes szögletes szemüvege mögött jeges kék szemek figyelték a mintát, egy sima, egy fordított. Sötétbarna haja frissen csavarva az óriási fémhajcsavarókkal, rajta hajháló. Rózsaszín steppelt pongyolája zsebéből zsebkendő kandikált ki. Szája szorosan összezárva, szinte csak egy vékony csíknak látszik amit valaki egy jól kihegyezett ceruzával kanyarintott volna oda. Néha rásandított Robikára, aki a kerek márványasztal fölé hajolva nyelvét kidugva összpontosított a nyári gyakorló számtanfeladatokra. Előtte nagy pohár málnaszörp, ami olyan hideg, hogy a pohár falát párával vonta be. Robika felnéz. - Anya, most már ihatok? -nagyot nyelve néz a lecsurranó páracseppre a poháron.
- Nem. Majd ha befejezted az egész oldalt. - válaszol szigorúan Rózsi néni. -Menni fog az! Csak gyerünk, gyerünk! 
Robika nagyot sóhajtva nekiveselkedik a többi feladatnak. 
Rózsi néni középiskolai tanár. Sőt igazgatóhelyettes! Megvannak a megfelelő pedagógiai módszerei. Nem lehet csak úgy immel ámmal gyereket nevelni, hanem következetesnek kell lenni minden tekintetben, és mindenkivel.
- Míísíí! - süvít át a nyári délután zsongó engyhangúságán.
-Mííísííí! - hasít téren és időn keresztül a név, s a madarak felröppennek a diófa lombjai közül.
- Mííísííí! - pattan fel türelmetlenül a székből, a pamutgombolyag öléből messzire gurul.
Misi bácsi csoszog előre a kert mélyéről. Türelmes, csöndes ember, arcán a kissé bárgyú mosoly szinte mindíg ott van. Hátul szedte össze a lepotyogott körtét, almát s egy kicsit a szomszéddal is eldiskurálgatott. Halk, papucsos léptei hallatszanak egyre közelebbről. Hajlott, kissé meghunyászkodó tartása árulkodik arról, ki is itt az aki a nadrágot hordja igazából. 
- Szóltál Rózsikám? - megsimogatja Robika izzadt tarkóját, amaz elkapja a fejét az apja keze alól.
- Menj mosogatni, aztán szereld össze... Tudod mit...(hangját suttogóra fogja, mintha bárki hallgatózna és jelentené az illetékes hatóságoknak, hogy megkapták a cseh kötőgépet, amivel mellényeket és pulcsikat akarnak kötni, haszonszerzés céljából...nem mintha nem lenne így is mit a tejbe aprítani.
- De mondtam neked Rózsikám, hogy még szerszámot kell vegyek hozzá, mert ezek a csavarok nem egyeznek a csavarhúzóimmal, olyan keresztbe vágottak...és....
- Ehh, akkor menj mosogatni aztán felhivom aput, hogy neki van e olyan csavarhúzója. Úgyis kell jönnie, mert Margitnak megigérte, hogy segít eltüntetni a kismacskákat amiket tegnap a kamrába ellett az a szürke macska...Isten tudja kinek a macskája... De ha a Telkiéké, akkor egyenként dobálom át nekik azt megigérem, a mocskos alkoholizáló társaságnak...
Misi bácsi tétován elindul a ház terasza felé ahol a bejárat van. Megtörli a gumilábtörlőben a lábát, majd újra hátrasandít, hogy követi e neje tekintete, s amikor látja, hogy nem, akkor a nadrágjába törli az érett gyümölcstől ragacsos kezét. Majd bólint egyet, mintha elegendő elégtétel lett volna ez a mozdulat az elnyomó  hatalom felé.
Kriszti a homokozóban fültanuja volt annak amit Rózsi néni mondott és a szive hevesen dobogni kezdett. A szőlőlugas sűrű levelei eltakarták őt a házinéni jegeskék szemei elől, de nem is igazán félt ő tőle. Robit sajnálták ugyan, hogy sokszor kegyetlenkedik vele az anyja, de nem volt mit tenni a fiúval, mert annyira félt az anyjától, hogy nem mert előle semmit eltitkolni és még azt is elmondta neki, amit soha nem tudott volna meg. Amikor Kriszti anyukája jött haza, akkor Kriszti elérohant, amikor Robika anyukája érkezett, akkor Robika hátrarohant a kert végébe, hogy még egy kicsit késleltesse az viszontlátás "örömét".
Most felpattant és leporolta magát majd befutott a lakásukba, ahol Gyöngyikének elmesélte mit hallott.
A nővérével nagy állatbarátok voltak, szerették a cicákat, kutyákat. Volt, hogy mozi után hazafelé sétálva megsimogatták a templom menedékében fekvő kutyákat. Majd amikor azok hálásan követni kezdték őket, azt sem tudták mit kezdjenek velük. A templom mellett mindíg voltak kutyák, ki tudja miért? Talán valamelyik templomszolga etette őket, talán maga a pap? Isten tudja csak...
Igy csapódott egyszer hozzájuk egy szép vörös hosszúszőrű kutya, aki nem tágított és egészen hazáig követte őket az esőben. A nagykapunál aztán leült és a két gyerek fájó szívvel csukta be maga után a kaput. Amikor beléptek a lakásba, egyszerre kezdtek el áradozni, hogy milyen kedves és szép kutyát találtak, és szegény most kint van a kapu előtt és ázik az esőben. Anyut sikerült gyorsan megpuhítani de szerencséjükre apu sem volt rossz kedvében, így befogadták a kutyust és Csöpinek nevezték el.
A cicákat tegnap ők is megtalálták a kamrában, ahol rengeteg limlom volt. Madárkalitkák, ládikák és kertiszerszámok, régi rongyok,hordók locsolókannák. Kriszti szeretett kincset keresni, imádta a kamrát, melynek korhadt oldalán a falécek között vékony sugárban bekúszott a nap, és a kissé olajos porszagot is szerette. Kincseket keresett és nem unt meg kotorászni keresgélni nap mint nap amikor egyedül játszott. Fent a padlást is szerette, de a kis kuksziluk fölött vigyázni kellett hova lép az ember, mert a náddal kitömött födém már teljesen meghajlott, s félő volt, ha valaki odalép akkor beszakad. Igy a szélén tudott közlekedni, de az ő súlya még nem volt veszélyes a plafonnak. Nem így Rózsi néniék lakása fölötti óriási padlás majd az utána következő ami Margit nénié volt. Ha véletlenül nyitvamaradt a rácsos faajtó, akkor oda is bemerészkedett. Nem vett el semmit csak nézegette a régi játékokat, bútorokat limlomokat amelyek példás rendben voltak a polcokra pakolva. Az ő padlásukon csak néhány láda volt amiben könyvek meg régi táskák és néhány ruhadarab volt bedobálva. A padlás végében viszont volt egy pici ablak, azon nagyon szeretett kikukucskálni, s azt játszotta, hogy egy kalóz és a hajóból figyeli a messzi láthatárt. A padlásról lefelé aztán sokszor leesett a meredek falépcsőn vagy inkább létrán, csúnyán felhorzsolva a térdét. Volt hogy egymás után többször is ugyanott ütötte meg, s a még be sem gyógyult seb újra és újra felszakadt. Egyszer annyira vérzett a lába, hogy amikor Gyöngyike meglátta akkor falfehér lett és majdnem elájult, mivel szegény nehezen viselte a vér látványát.
Így tegnap mikor bement játszani a kamrába meghallotta a halk kis nyüszörgést, ami az egyik, rongyokkal teli láda felől jött. Belenézett és hat apró kiscica emelgette a testéhez képest óriási fejét, még vakon tapogatózva anyjuk melege és teje után. Bután és meggondolatlanul már az udvarról kiabálta testvérének - Kiscicák születtek!! Két fehér egy fekete és hátom szürke csíkos! Majd vigyorogva megállt a nyitott ajtóban. De Margit néni is hallotta ezt aki  a születésszabályozás ama módját ismerte, hogy a már megszületett kis lényeket vagy az emésztőbe vagy nejlonba csomagolva egy gödörbe dobjuk, hogy ott lassan megfulladva kimúljanak. Nem volt ő gonosz teremtés. Neki is volt macskája, de már az anyja is így csinálta, s ez sem nagyobb kegyetlenség a disznóvágásnál vagy hogy a csirke nyakát elvágja. De mostanában már segítségül hívta az öreg Wégnert is mert volt hogy az anyamacska nekitámadt.
Gyöngyivel hátramentek és megnézték a cicákat kiknek az anyja, egy nagy szürke macska már ott volt és védelmezőn telepedett melléjük. Gyöngyike és Kriszti leguggolt és halkan beszéltek a cicához amíg az megnyugodott, hogy nincs veszély. Azt is engedte, hogy megsimogassák és a kiscicákat is a kezükbe vették. Apró rózsaszín orruk és még a fejükhöz tapadt pici háromszög füleik voltak. Bőrük bársonyos tapitntású. Hoztak tejet az anyacicának, s az boldogan lefetyelte azt. Megbeszélték, hogy reggel és este hoznak utánpótlást. De most vészhelyzet volt. Valahova sürgősen el kellett őket tüntetni hacsak nem akarták, hogy az emésztőben végezzék. Gyöngyike átment a Vecsési utcába a barátnőjéhez Ágihoz akinek kedvesek voltak a szülei. Ők is egy nagy udvarban laknak ahol sok kis lakás van egymás mellett. Nekik még szobájuk is csak úgy lehetett, hogy egy függönnyel elválasztottak a konyhából  egy részt. Ági vékony, rövidhajú lány, kis hegyes orra olyan mint Pinokkiónak. Sokat mosolyog. 
- Persze, hozzátok. Majd a kamrában ellesznek. Aztán néhány hét múlva majd keresünk nekik gazdát. 
- Megtarthatjuk a feketét? - kérdezi Kriszti a nővérét.
- Majd megkérdezzük aputól... -Válaszol Gyöngyike. Tudja, hogy ha odaviszik a kiscicát és megmutatják akkor biztos megengedik, hogy az övék legyen. 
- És ha fiú, akkor Lucifernek fogjuk hívni jó? - Kriszti szája a füléig ér. Be nem áll a szája amíg átcsenik a cicákat vacsora után egy kis papirdobozban. Anyjuk követi őket, de csak lehajolva, a dobozt a földtől néhány centire tartva tudnak haladni, hogy a macska lássa, nem esik bántódásuk a kölykeinek.
Visszafelé boldogan ugrál az utcán, majd elújságolja barátainak a macskamentési akciót, igérve, hogy megnézhetik másnap és ha kell majd kaphatnak belőle ha megnőnek.
-Kivéve a feketét, mert Lucifer a miénk lesz.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése